2015. augusztus 15., szombat

Igyekszünk túlélni a kánikulát

Már harmadik hete kánikula, és mintegy 10 napja hőségriadó van szinte az egész országban. Reggeltől estig, estétől reggelig mennek a ventilátorok, némi szünetek beiktatásával. Nem is annyira miattam, miattunk, mint inkább Detti miatt.
Itt még "karcsú"  volt - 20-21kg - és könnyedén felült az erkélyen a puffra, 
hogy nézelődjön. 2014 ősze óta már nem próbálkozik vele...

Nem elég, hogy cukorbeteg és minden ízülete annyira fáj neki, hogy csak Rimadyllal tud létezni, de el is hízott a tavalyi ivartalanítás után. 20 kg-ról indult. Ma már 30 kg körül van a súlya. Az utóbbi miatt nálam is jobban szenvedett ebben a végeláthatatlan ideig tartó hőségben.
Tavaly május...még ivartalanítás előtt, de cukorbetegen. Pár kilóval megterhelve....Sajnos az ivartalanítás  - augusztus - után még többet gyarapodott.

 A keleti erkélyen nem mértük, de a nyugatin délután 5 és 6 között rendszeresen 50 fokig szalad fel a hőmérő szintje. A lakásban is iszonyat, hiszen szinte egy légtér az egész. Hiába van több helyiség, az ajtók - már megszokásból is - mindig nyitva vannak. Ehhez már a csipet-csapat is ragaszkodik. Ha valamelyik helyiség ajtaját becsukjuk, elindul a népvándorlás. Amelyik cica kint rekedt, az be akar jönni, amelyik bent van az ki akar menni a másik helyiségbe. Detti dettó így viselkedik. Már nem is próbálkozunk az ajtók becsukásával. Nyilván így nehezebb lehűteni a szobákat, étkezőt, konyhát.
Marad számomra a vizes kendő vállra, Dettinek pedig a vizes póló a hátára. Ezekkel csak az a gond, hogy fél óránként újra be kell vizezni, mert gyorsan megszáradnak. Gyakran még éjszaka is ventilátort kapcsolgatok, pólót vizezek, hogy aludni tudjunk.

Tegnap késő délután azért a nyugati erkélyről rövid ideig csak megcsodáltam a hőlégballonosokat. Készített I a mobiljával egy kis videót is emlékbe.



 Ma kettecskén vagyunk a párommal, plusz a tappancsok, azaz a csipet-csapat. Z Bpestre ment, sakkversenyre. P-ék pedig dél körül mentek a rokonokhoz, Bpest közelébe. Előtte felugrottak Á-val. Nagy volt a meglepetés és az öröm. Imádni való kölök az unokánk. :) Már hangosan nevet!



2015. augusztus 10., hétfő

Konyár - Csillagváros utca 1.

Ahol az apai nagyszüleim éltek:
Ma már  - ki tudja mióta - nem áll a nádfedeles vályogház, ahogy a nagyszüleim is régen az égi mezőket róják. Hogy miért hoztam ezt a képet? Mert olyan jó volt ott nyaranta, gyakran heteken keresztül élvezni az akkor még nyugodt, igaz a felnőtteknek igencsak dolgos, falusi élet szépségeit. Sajnos a gyerekeim már nem részesülhettek belőle. Addigra - nem szívesen, de - eladták a házat, a földeket és elköltöztek más városba. A szavaikból úgy tűnt, hogy a szívük ott maradt Konyáron. Nem tudták megszokni az új helyet. Sokat keseregtek. Főleg nagyapám. Sem az Avason, sem Görömbölyön nem voltak már olyan boldogok, mint Konyáron.


A nyillal jeleztem, ahol a nagyszüleim telke volt.  Az útkereszteződésnél volt a kiskapu, azzal szemben pedig körülbelül a nyíl végétől még úgy - a térképen -1 cm-re volt a hátsó szomszéd kerítése.


2015. augusztus 8., szombat

1999.

Amikor beköltöztünk 1999-ben majd minden helyiséget fehérre festettünk. Nagyon klassz volt...Pl a nappalink:
Nem volt sehol semmilyen flanc, hozzáneérj-érték. Sosem vágytam  drága bútorokra, tárgyakra. A használható, élhető, lakható otthon, ahol helye van a családban a tappancsoknak - kutyáknak, macskáknak - nekem mindennél többet jelentett és jelent. A szekrénysor még 1977-es, az ülőgarnitúrát, csillárt - ami messze nem a mai trendet képviseli, hiszen a hatvanas évek végéről származik - szüleimtől örököltük.

A váza - annak idején szokásomhoz híven, Anyunak vettem ezt a vázát is - hollóházi porcelán:
Ez is Anyák-napi emlék, Anyukámnak. Nincs már rajta jelzés, de úgy rémlik, hogy herendi porcelán: 
Ezeket az ásványokat Kamill nagybátyámtól kaptuk, 
aki bányamérnök volt Petrozsénban, majd Nagybányán: