2016. december 2., péntek

Roxikámat elengedtük az angyalokhoz

2003.áprilisi cica.
Velünk: 2003. júliustól.
2016. december 01-én örökre itt hagyott bennünket. :(((((



  2016.08.21.


2016.nov.19-én írtam egy másik blogomban:
Roxikám, az édeske

Igen....ez a magány. Nincs kivel beszélni a macskákon kívül. Csak az a baj, hogy már ők is elfogytak. Ötőjükből hárman hagyták el a földi létet, a negyedik kis édes is úton van. Már csak napjai vannak...el kell altassuk. Két hónap alatt jutott idáig. Az elmúlt egy hónapban pedig napi négyszer már csak fecskendőből eszik. Azaz etetjük. Még azt is vállaltam volna, akár évekre is, hiszen a kutyánkat két évig ápoltam a cukorbajával, a fájdalmas ízületeivel. Többet tettem érte, mint sokan a szeretteikért. De a cicust el kell engednem. A nyelve alatti rák már a nyelve egy részét szabályosan "megette"....és egyre borzalmasabb kínjai vannak. Míg az elmúlt két hónapban fájdalomcsillapító mellett még száraz eledelt evett és ivott is egy hónapon át - miközben 3-féle antibiotikum kúrát, és szteroid kúrát csináltattunk végig vele, az utóbbi egy hónapban még ezüst kolloidot is kipróbáltunk, mégis odáig jutott, hogy csak pépeset eszik, ha fecskendőből kapja. Hogy az utóbbi 2 napban romlott az állapota és egyre nagyobb fájdalommal küzd, azt onnan látjuk, hogy a korábbiaktól eltérően most már elmenekül, ha látja, hogy az etetés következik.
Még ekkor reménykedtünk: 2016. november 01.

 Ahogy itt is örültünk, hogy kényszer nélkül "eszik": 2016. november 02.

Megszakad a szívem ezért a beszédes cicáért. Mindig válaszolt, ha nevén szólítottuk. Így, ha elbújt is jelezte, hogy hol van. Vidám volt, játékos és imádta a kutyusunkat. Minél betegebb volt Detti, annál többet ment oda hozzá dörgölőzni, a fejecskéjét Detti kutya fejéhez hozzányomni, és beszélt hozzá.
Szinte tartotta a lelket az utolsó napig a barátjában. Olvastam és egyetértek vele, hogy az állatok emlékeznek. Roxi cica sem felejtette el Detti kutyát. Sokszor kiült az előszobába, mintha várná. Korábban ilyet nem csinált. És szinte depresszióba esett. Két hónap is eltelt, mire úgy ahogy visszatért a kedve. Erre jött a betegsége szeptemberben. Az orvosok szerint valami megszúrta a nyelve alatt és abból fekély, szövetkinövés alakult ki, ami nem hogy nem gyógyult, de egyre terjedt. Nem engedtük a biopsziát, mert azzal csak megkínozták volna, s közben nem ért volna semmit, ha megtudjuk, hogy rákos. A nyelv műtétjét nem vállalták volna, mert annyira kényes szerv, hogy nemigen lett volna esély a gyógyulásra. Akkor meg minek kínozzák a biopsziával. Maradt a bizakodás, hogy a gyógyszerek segítenek, hátha nem rossz indulatú...hátha van még csoda.
Nincsenek csodák!
Csak ez az igazságtalan, nyomorult élet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése