2017. április 25., kedd

Kicserélték a cicámat?!


Múlt hét szerdán még volt egy hal(k)szavú, okos, játékos, tök normális leánycicám, Picúr, az InterPici, aki az ivartalanítás után is kiérdemelte csodálatunkat jó természete miatt, hiszen békésen és meglepő türelemmel viselte a kötést: a kis ruhát. Okos cica lévén, tudta, hogy jobb a kis ruciban túlélni a 7 napos lábadozási időt, mint gallérban. Így, még ha visszafogott járására nem is volt láthatóan büszke, kiélvezve a helyzetet a nap legnagyobb részében pihengetve tűrte, hogy simogatással, kedves, együttérző szavakkal kényeztessük. Így tegnap - mert viselkedésével kiérdemelte - már azt is megsúgtam neki, hogy kedden próbát tartunk: levesszük a ruhácskát róla és, ha nem piszkálja a sebet, akkor nem is kapja vissza. Valószínű felfogta, mert feltűnően nyugisan és sokáig üldögélt estefelé a térdemen. Majd lefekvés után szokásához híven dagasztott és dorombolt a hasamon ezerrel.

Gondolatban már elképzeltem a keddi nagy pillanatot, amikor megszabadítjuk a "kényszerzubbonyától", ami azért csak rosszindulattal nevezhető annak, hiszen elasztikus és egy számmal nagyobb volta miatt láthatóan semmi fizikai kényszerítő eszközhöz nem volt hasonlítható. A lelkiek már más téma. :)

És eljött kedd, hajnali 5 óra....és arra ébredtem, hogy tankok dübörögnek, olykor mintha Boeing szelné át a szoba légterét, berregő csatakiáltások kíséretében minden mozdítható és rögzített tárgy, bútor kimozdul a helyéből; támadás indul a fotelek kárpitja, szőnyegek, cicajátékok ellen. Ahogy kómásan, félszemmel belebandzsítottam a félhomályba, látom, hogy Picúr ruci nélkül, csatakiáltások kíséretében süvít el felettem, az asztal felett, vagy minden olyan bútorzat felett, ami éppen magasabb nála.

Elsőre még fel sem fogtam, hogy totál pőre szőrben veszi az akadályokat, de a párom az étkezőből megerősítette a látottakat, kiegészítve azzal, hogy éjfélkor még ruciban repülte át Picúr Nóci cicát. Hajnalban viszont már "csupaszon" ébresztette a csatazajokkal.

A ruhácskát mondanom se kell, hogy kb fél órát kerestem, mire egy eldugott helyen megtaláltam. Megmutattam nyomban Picúrnak, az eddig halszavú, azaz halk szavú, majdnem néma cicusunknak, aki azt hangos berregéssel vette szemügyre, majd rácsapott és rá jellemző féloldalazással elviharzott.

Most, kedd reggel fél hétkor sikeres leszállást hajtott végre a szekrény tetején. Én kicsit csalódottan - amit annak az élménynek a hiánya okozott, hogy nem láthattam a hálás tekintetét, amikor megszabadítom végleg a ruhácskájától -, de megkönnyebbülten, hogy ezt is túléltük -, fogtam hozzá megírni a felszabadulás - és nem felszabadítás - mondhatni extázist hozó pillanatait.

Ja...most perpill ott van - mondanom se kell, hogy a beleegyezésem nélkül -, ahová eddig sosem mászhatott fel: a ruhásszekrény felső polcán, a pulóverek mögött.
Az az érzésem, kicserélték éjjel a cicánkat...








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése