2017. június 27., kedd

Nem mai - Bohóságok egy szerkesztővel

Az egyik irodalmi portálon sokáig titok volt a szerkesztők személye. Így a neme is. Az egyik szerkesztő az írásaimhoz fűzött szellemes megjegyzéseivel - természetesen :) a szakmai véleményein, hasznos tanácsain túl - hamar belopta magát a szívembe. Addig-addig, hogy üzenetekben egyre többet évődtünk egymással. Egyszer aztán valaki leleplezte a személyét, s azzal nyilvánvalóan a nemére is fény derült. Ezt kihasználva megírtam neki, hogy mostantól képtelen leszek akár egy sort is írni, hiszen a múzsámról kiderült, hogy nő.
Az üzenetváltás közte és köztem innen szó szerint így zajlott:

Szerkesztő:
Írj kérvényt az Országos Múzsaügyi Minisztériumba, és szerzői jogaidra valamint sanyarú,
hovatovább hátrányos helyzetedre való tekintettel kérd, hogy rendeljenek ki melléd új,
működőképes múzsát. Ami jár, az jár.

Én:
Megtettem. Elutasították. Nem találtak elég hátrányt rajtam. Előnyt sem...
Ezen kívül még azzal is indokolták, hogy bokafixes poetináknak nem áll módjukban még
múzsa-tanoncot sem kiutalni. Ha esetleg áttérnék kékharisnyára, már egy jó erős lóerős
Pegazust lízingelnének alám, hogy Olümposzhoz, vagy a Helikon-hegységbe emigrálhassak.
Ott azután "Segíts magadon, akkor Isten is megsegít" Bit-Egyletben önmúzsa-kurzuson
fejleszthetném magamat tovább : kettő az egyben alapon..lehetnék:
múzsa, poéta húsban gúzsban...
vagy múzsa húsban poéta kussban...
Még nem döntöttem...


2013.július 05-én lementve...a keltezés pontos dátuma nem ismert.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése