2019. május 2., csütörtök

Nagyiszitterkedtünk

Reggel jött apával Dávidka, mert Ádámkát anya a Klinikára UH-vizsgálatra, majd dél körül szenzomotoros tornára vitte Józsán.
Dávidka különösebb gondot nem csinált az ügyből. Eljátszott a játékokkal, miközben baba-nyelven rengeteget fecsegett. De ebben a nyelvezetben már nagyon sok szó érthető, felismerhető. 11 után már a fáradtság jelei mutatkoztak rajta, de azért megebédelt. (A sóskamártásért most nem rajongott.😊 Fél egy körül elnyomta az álom - ahogy a papát is -,  és csak anyáék érkezésekor, kb fél kettőkor ébredt. Ebéd után még játszottak a tesóval. Három óra előtt viszont összekapták magukat, mert láthatóan nagy eső közeledett. Mire leértek az utcára már dézsából öntötték, így visszajöttek. Ez utóbbinak nemigazán örült Ádámka. De Dávidka sem. Némi koncert után úgy negyed óra múlva megnyugodtak, s hamarosan elindultunk a kocsihoz, amivel most anya csak az Eötvös utca elején talált helyet. Odamenet még úgy ahogy bírtam, igaz lemaradva Esztertől, de hazafelé már úgy görcsölt, fájt mindkét lábam és a derekam, hogy a házunkhoz érve, az átjáró előtt jól meg is szédültem. Még jó, hogy erőt tudtam venni magamon, mert nem lett volna jó abban a mocskos átjáróban földre kerülni.
Zoli is ma jött meg Pestről. Kb 5 óra körül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése