2019. július 31., szerda

Minden relatív az erkélyről nézve

Néhai drága, kis Fickónk - aki szuka volt... 😃
Amikor az első cicánk, Micó hozzánk került 2002-ben, és még 2004-ben, amikor már Roxi és Fickó cicák is megvoltak, az étkező erkélye még nem volt behálózva. Amíg dolgoztunk az ablakok, erkélyek ajtajai zárva voltak, de ha hazamentünk azzal kezdtük, hogy Detti kutyusnak és a cicáknak kitártuk azt a kis világot, amit az erkélyről élvezhettek. Ez bizony sok energiát kívánt főleg tőlem, mert I. csak 7-8 körül került elő este. (Többnyire a túlórák és a mindennapos anyósomékhoz járás miatt.) Én meg amíg takarítottam, - ha reggel nem sikerült kiporszívózni 7 körül - majd mostam, teregettem, főztem szinte percenként ugrottam az erkélyajtóhoz, hogy melyik cica mit csinál? Állandóan magyaráztam nekik, hogy nem szabad felugrálni a párkányra, amit biztos értettek, mert egyre ritkábban próbálkoztak, és csak akkor, amikor elfordultam. Méghogy nem okosak!
2005-ben azután Fickó balesete után legalább erre az erkélyre megcsináltattuk a hálót.  A Csapó felőlire is azóta tervezem, - most már azt se -, hogy macskabiztossá tesszük, de már feladtam. A korábbi ígéret csak ígéret marad nálunk. Magam is elintézhetném, de nem két fillér, s akkor jönne a vita...Belefáradtam és sajnos I. tudja, s rájátszik.
Na, de nem is erről akartam írni. A lényeg, hogy amíg dolgoztunk, örültem, ha otthon lehettem és az erkélynek is örültem, miután be lett hálózva. De akkortájt annyit robotoltam, hogy ha nem lett volna sem tűnik fel, mert nem tudtam élvezni.
Mióta nyugdíjasok vagyunk, s főleg mióta - 2016-al bezárólag négy cicánk és Detti kutyus - itt hagytak a tappancsaink, Nócit és a 3 éve befogadott Kicsimet kivéve, már kevesebb a dolgom. Ez nyilván relatív, mert ahogy vagyok az állapotomat tekintve, más felét sem végezné el. De még örülök, hogy el tudom végezni. Az öröm is relatív. :)
Az erkélyre nyugdíjasként, ha kijártam mindig elnéztem a Füredi utca felé, ahonnan ideköltöztünk. Némi nosztalgia miatt, hiszen jó volt ott lakni. 2010-től, amikor P-ék költöztek oda, már miattuk néztem a távolba reggelente, esténként. Hogy vannak, mit csinálnak, nem vitáznak, és számtalan gondolat pergett az agyamban....és eljött 2018. Karácsonya, amikor kiköltöztek. Oda, a távolba is elréved mindig a szemem, de olyan érzés, mintha megfoghatatlan messze lennének. Mintha magamra maradtam volna végleg. Z. csak "vendégségbe" jár haza Bp-ről. Rá még úgysem számíthatok. Hogy miben? Nehéz megfogalmazni. Talán csak az az érzés hiányzik, hogy valaki a családból még elérhető távolságban legyen. Biztonságérzetet adna. Főleg, nem érezném, hogy ketten is egyedül vagyok.
Lehet nem jól fogalmaztam meg, és nem érti meg senki. Nem arra vágyok, hogy körülugráljanak, hogy segítsenek - remélem sokáig nem is szorulok rá -, csak az érzés hiányzik, hogy még bottal azért útra tudnék kelni, ha muszáj, és elindulni hozzá, mert lenne valaki, akinek őszintén hiányzok.
Úgyhogy bejöttem az erkélyről, ahol kibőgtem magamat, mert lehet nem nagy az a távolság, én mégis úgy érzem, elérhetetlen lett.




2019. július 29., hétfő

2019. július 28., vasárnap

Kiruccanás

Örülök, mert telefonált P., hogy a kalandos indulás ellenére - kétszer indultak el... - szerencsésen megérkeztek Bánkra, és mindnyájan jól érzik magukat. 💓😊



Megint dörög, és nagy zivatar készül

Egész nap fülledt meleg volt. A tegnapi macskás takarók - amiket az erkély párkányára szoktam a cicák alá tenni - mosás után épp hogy megszáradtak. (Tegnap ronggyá áztak.)
Erre  úgy félórával ezelőtt erősen befelhősödött az ég, most meg már dörög. Elég komoly eső ígérkezik megint.
Nagyon izgulok, hogy Petiéknek sima útjuk legyen Bánkra, mert úgy láttam a radarképen, hogy arrafelé is eső, vihar volt/van/lesz.
Azután még Zoli is nyugtalanít. Arrafelé szokott - gyakran egyedül - túrázni...és a telefon azokon a terepeken nem ér semmit....

2019. július 27., szombat

Kinek mondanám, és ugyan minek?

Sokan panaszkodnak, hogy fájdalomcsillapítón élnek. Hogy anélkül mozdulni sem tudnak.
Hogy itt, meg ott milyen elviselhetetlenül hasogat. Azután elmennek nyaralni, barátokhoz bulizni, akár külföldre is, vagy gyalogtúrákra, shoppingolni, hangversenyre,  és így tovább.
Na, akkor gondoljanak bele, hogy mennyire fájhat már 2011. óta és milyen érzés lehet úgy élni, hogy az allergiáim miatt nem tudok, nem lehet fájdalomcsillapítót szednem! Mert olyan, hogy Cataflam, Fortedol, vagy Chinacysal - amiket még szedhetek, anélkül, hogy megfulladnék az allergiától - nekem semmit nem ér. Mégis megcsinálok minden fontosat, és nem kérek segítséget. Nem adom elő magam, hogy milyen szörnyű állapotban vagyok, de aki ismer az tudja. Sajnos a munkatársaim  - a szüleimen kívül - ismertek annyira, hogy ők elhitték és óva intettek, hogy két végén égessem a gyertyát. Ők még ma is empatikusabbak sok ismerősnél, s tán még rokonnál is. Mert ők tudták és látták, hogy azért, mert nem panaszkodom, nagyon nem jól vagyok, vagy fájdalmaim vannak. Milyen furcsa az élet! Bár a sajnálkozással, érdektelen érdeklődéssel úgysem érnék semmit. Bár úgy öregedhettem volna meg, ahogy még ötvenévesen képzeltem: utazgatunk, moziba, színházba járunk, hétvégenként sétálunk az egyre szebb városunkban, néha beülünk egy ebédre vagy fagyira, és minden nehézség nélkül vigyázunk az unokákra. Nem sikerült.

Az öröm megosztása

Mostanság elgondolkozom azon, hogy miért félnek megosztani, ha öröm éri az embereket? Ha nyaralni mennek? Ha a rokonokhoz mennek? Ha valamit vesznek? Miért nehéz megmutatni, nézd, milyen szép ruhát vettem magamnak, a gyerekeknek, a páromnak? Miért nehéz elmesélni, ha voltak valahol, hogy milyen jól érezték magukat. Miért kell rákérdezni?
Sosem irigykedtem, sosem haragudtam, hogy máshol is jól érezték magukat. Sosem tettem megjegyzést, hogy: na már megint ruhát vettek?! Vagy, hogy: mire költik a pénzt?!
Nem értem.

Szakad az eső

Elkiabáltam. 4 óra múlt, és még mindig úgy szakad az eső, mintha dézsából öntenék. Az étkező erkélyén 5 cm magasan áll a víz...illetve lefelé is folyik, de mindig van utánpótlás. A Csapón időnként viharos a szél. A Sennyei kissé védettebb.
A videón az első fél óra után feltakarítva, a párnák, macskatakarók már mosógépben....
A videót majd holnap töltöm fel...

Kicsim "elveszett"

Ma reggel a porszívózás közben elültek a macsik az ötszögletű rekamiéja alá és egész délutánig elő sem jöttek. Akkor is Nóci jött be hozzám, amikor végre ledőltem tévézni úgy egy körül.  Három körül belém hasított, hogy mi van, ha Kicsim kislisszolt a folyosóra.  Háromszor is volt rá lehetősége, mert ennyiszer ment le Imi. Amiatt is, mert elsőre nem sikerült a COOP-ban bevásárolni az áramszünet miatt, ami kb félóráig minket is érintett.
Szóval megijedtem és elkezdtük a párommal fejvesztve keresni Kicsimet. minden helyiségben, zugban, szekrényekben, mert az ötszögletűben még a rekamiét eltolva sem találtuk.
Már felkaptam magamra valami normális öltözéket is, amikor újra benéztem a rekamié alá...szerencsére. Ott kuporgott hang nélkül. Lehet a szakadó esővel együtt érkezett égzengéstől ijedt meg és nem jött elő, de minket jól megijesztett. Sírva is fakadtam, amikor megláttam.
Sajnos ő, akár Nóci, nem válaszol, ha hívjuk. Ha nyávog is, akkor is olyan halkan, hogy mellette állva is alig halljuk. Bezzeg szegény Roxink! Ő beszélgetett is, és hívásra válaszolt és elő is jött.  Nyugodjék a drága békében! Bár megkapta volna a végtisztességet...!
A nyári zápor viszont jól jött. Szakadt úgy 20-30 percig 3 óra körül, és lecsökkent a hőmérséklet 20 fokra.
Így megeresztettem egy mosolyt:

2019. július 26., péntek

hortenzia



Petiék ügyintéztek, vásároltak, így kb háromnegyed 9-től itt voltak úgy kettőig a kis csibészek. 
😄 Ennyi...😍😍😍 💖💖💖
Az ennyi után este ismét köhögési rohamom lett. Egyértelműen az Irprestán HCT-től, mivel szept. 01-ig hiánycikk a sima Irprestán. Annyit és annyira köhögtem, hogy bizony a végén az idegtől már sírtam is. Gondolom a fáradság is besegített a bőgésbe. Kora reggel már almoztam, takarítottam, elpakolgattam a dolgokat, amik nem gyerek kezébe valók. Majd kávét főztem, macskát etettem, előkészítettem a csirkecombokat, amiket délre szándékoztam kisütni. (Nekünk és Zolinak a többi lefagyasztott étel mellé.) Megjöttek az unokák is 9 előtt. Úgy másfél órát jól elvoltak. 😄 Azalatt én a csirkét sütöttem, s amikor Imi mással volt elfoglalva, fél szemem rajtuk volt. De a lakás csak nem tudja felvenni a versenyt egy kertes házzal. Így hamarosan Dávidka átfordult a namegnézemmeddig feszíthetemahúrt "pózba", s onnantól ketten is alig győztük a "lépést" tartani. Mostanság D. érkezett el a dackorszakhoz. Mosolyogva mond mindenre nemet, és mosolyogva teszi próbára az embert. Időnként már nem sikerült a pozitív reakció. Féltem betöri az üveget az ajtón, amit ütemesen és egyre vadabbul tesztelt; majd az alomtál koszos belsejében igyekezett homokvárat építeni, meglehetős dühvel, miután rászóltam; az almos szemetesből az almos lapát is előkerült 😁; nem akarta abba hagyni a vizezést a csapnál, de a kézmosásért már begurult, a diót jégeső szimulálására használta 😁 ; majd Nócit dobálta vele, miután a játékautóval még nem tudta kihozni a sodrából. Ezután a játékautót mindenáron az esőelvezető csövön át akarta kidobni...ezt megakadályozandó elvettem, s előbb szépen magyarázva, majd haragosan ...nem adtam egy darabig vissza. Az eredmény várható volt. Bizti-hiszti.  😃 Akkor jött a diódobálás az erkélyen és erkélyről...újabb szemrehányást kapott...  😃A szoba kellemesen megrázó csatatérré változott.  😃 Én meg már a fáradságtól és a semmibe vett betegségeimtől már járni is alig tudtam...Na, de megjöttek sorba a szülők. Ja a korábbi ebédeltetés csak részleges örömöt hozott. Ugyanis nem sokat ettek.  Egy keveset az Eszti főzte bolognaiból és egy kevés rántott csirkecombot, petrezselymes burgonyával, s némi paradicsom salátával. 😒 De Apáékkal legalább Ádámka evett. Úgy kettő tájban - miután járhatóvá tették a lakást Petiék - után-rendeztem nagyjából a szokott helyre a dogokat. Imi mosogatott, én a macskákat szokattam vissza a régi környezethez: alomtálak helyrekerültek, etető tálkák  és itató edények úgy szintén; ebédet kaptak, a füves virágládát levarázsoltam a hűtőről, stb. Azután Zolinak szedegettem össze, amit majd visz Budapestre.. Fagyasztóban, hűtőben, hűtőn kívüli csoportokba. ...és végre lerogytam. Akkor már hót éhesen, mert csak pár falatot ettem, amikor 2 után elmentek Petiék. Olyan hulla voltam, hogy már nem bírtam enni. Na, a lényeg: Zolit is útra bocsájtva, este reménykedve rogytam a kanapéra: majd most jót alszom. Erre a derék-, comb-, has-, hátfájás mellé jöttek a köhögési rohamok...Lehet éjfél is volt, amikor a Libexin hatni kezdett. Így éjjel csak 2x voltam fent... Boldog nyugdíjas élet! 😁
"De lesz ez még rosszabb is" - nyugtatott a műtét után 4 évvel! az érsebészem, amikor jeleztem, hogy már meg a görcsök mellett a csípőízületeim, a derekam is elképesztően fáj. ...hát megnyugtatott...😄
A két kis csibész...egy korábbi alkalommal...most nem volt "idő" fotót készíteni róluk... 😄De az élmény megmarad, s ha nagyobbak lesznek lesz min együtt nevetni! 😍 💓





2019. július 21., vasárnap

Hőség

Szerencsések vagyunk, hogy tegnap jó idő volt. Így igazán kellemes fél napot tölthettünk Petiéknél.
Ma viszont járni is alig bírok a lakásban. A csípőforgóm totál kikészít...és a melegtől levegőt is alig kapok. Olyan fáradt vagyok, mintha cementes zsákokat pakoltam volna előző nap.
Kora este pár csepp esett. Kb fél órán át, és 24 fokra ment le a hőmérséklet. Kint. Bent semmi levegő.  A cicák is kedvetlenek. Alig esznek.

Eszembe jutott, mint annyiszor, Micóm és Frici

Micó
A szívem fájó csücske marad mindörökké, ahogy Fricikém is, akiről egyetlen fotó sem készült. Nagyon-nagyon sajnálom!

Kiruccanás

Tegnap Peti munka után felugrott értünk és kivitt Józsára. Kb háromra értünk ki. A kicsik még aludtak. A teraszon épp ideális idő volt egy kis beszélgetésre, amíg az unokák pihentek. Ébredésük után tele lett az udvar a hangjukkal, a mosolyukkal. Ádámka bemutatta ismét az egész kertet. Milyenek a rózsák, a veteményes kert, a mogyoró bokorból hány van, s felsorolni is hosszú lenne. Dávidka sem akart kimaradni. Így egyszer csak kézen fogott és ő is végigcipelt az udvaron, miközben magyarázott. Már nagyon sok szót mond, rövidebb mondatokat is alkotva. A vacsora - ami nagyon finom volt - után még elég sokáig örömködhettünk a gyerkőcökben. Fél nyolckor eszméltünk fel, hogy elszaladt az idő. Eszti - amíg Ádámka egyedül letusolt, és Dávidkát Peti lefürösztötte, a játékokat lakást a sártól rendbe rakta - vállalkozott a hazafuvarozásunkra. Megjegyzem, amíg ott voltunk egy szem eső nem esett, csak a gyerekek vizeskedő kedvükben a csillagos eget is sártengerré változtatták a slaggal. Nekik ez jó móka, a szülőknek pedig plusz munka. De ettől is szebb a gyermekélet. Kár, hogy elfelejtettem fotókat készíteni róluk.

2019. július 19., péntek

Főzőcske

Már tegnap, csütörtökön hétvégére előre készültem. Kicsit - nagyon - macerás kaját találtam ki: a töltött tököt. Én is és a család is imádja. Le is fagyasztottam Zolinak is egy adagot, és Petiéknek is kóstolót.
Ma pedig, mivel már meggyet, szépet nem kaptam, a málna, ribizli pedig drága lett volna, sárgabarackos piskótát sütöttem. Ebből is teszek el a fiaimnak és az unokáknak. Sajnos nem valami sokat tudok így szétosztani a mindössze egy tepsi süteményből, de a nyálcsorgatás megfékezésére talán elég lesz.











2019. július 18., csütörtök

A fekete szín okán

...sokan eleve reménytelenül hirdetik saját vagy menhelyi cicájukat, kutyájukat örökbefogadásra.
Sajnos nem tudok örökbe fogadni...Viszont - megfogadni nem muszáj - lenne egy javaslatom minden kutya-, cicamentőnek: ha fekete kutyát, cicát ajánlanak örökbefogadásra, akkor el kell szakadni a régi beidegződéstől, hogy: "tudjuk, hogy fekete...hogy a feketének nincs esélye"...stb. Pozitív jelzőkkel kellene illetni őket, mert ha valamit előre degradálunk, akkor ne várjunk sikert!... Ha viszont a "gyönyörű, fekete" stb. jelzőkkel illetjük egyre többen őket, akkor - nyilván hosszabb idő alatt - de a köztudatban sem negatív jellemzőként fog rögzülni a fekete szín. Meg kellene próbálni! Nyilván - ahogy írtam - ez nem megy egyik napról a másikra, de bele kell gondolni a reklámok lényegébe: belesulykolják az emberekbe azt is, amit korábban észre sem vett, vagy elutasított...

A mi gyönyörű, fekete Nócink:

2019. július 11., csütörtök

Röpke két órát unokáztunk

Délelőtt apuciéknak dolga volt. Addig Ádámka és Dávidka nálunk vendégeskedett. Tuti jól elvoltak. Ádám igazi locsi-fecsi volt, de Dávidka is lassan a nyomába lép. 😊















2019. július 4., csütörtök

elaludtam!

Hú, ma hajnali 5-ig aludtam...😃
De éjjel 1 körül valaki megint azt kívánta, hogy: a görcs álljon a lábadba+...teljesült. Kb fél órát ücsörögtem, szenvedtem a fotelben, amíg annyira elmúlt, hogy le mertem feküdni.

2019. július 2., kedd

Hajnali madárcsicsergések

Ma is fent fél négytől. Imi már fél 3-tól.
Tegnap, tegnapelőtt négyig aludtam. Olyan is volt mindkét napom. Alig bírtam magam. A ma sem ígérkezik jobbnak. Nem tudom meddig lehet ezt bírni. 😟