2020. október 10., szombat

ÖREGMAMA

 Mondhatnák, hogy csak azért emlékszik öregmamára, mert apai nagyanyja - akinek a kedvenc unokája volt - sokszor felemlegette azokat az időket. De ő tudta, hogy nem pusztán a visszaemlékezések miatt él még felnőttként is élesen benne életének az az időszaka, hiszen azokat a gondolatokat, amik akkor benne születtek soha,  senkivel sem osztotta meg, mégis mai napig fel tudja idézni azokat.

Gyermekkorában - háromtól úgy ötéves koráig - gyakran volt apai nagyszüleinél. Ezek nem a nyaralások, vendégeskedések időszakai voltak, inkább hasonlíthatnánk a mai bébiszitteres gyermekmegőrzéshez, ha nagyon leredukálnánk a lényeget. Édesanyja súlyos betegsége - többszöri műtétjei - miatt került hosszabb-rövidebb időre vidékre. A nagyszülők mellett három - szinte még gyermek - nagynénje is ott élt.

Így, aki ismeri a falusi életet, annak nem mond újat, hogy munka az számolatlan adódott, s terhelte a felnőttek vállát. A háztáji földek, a ház körüli jószágok - tehenek, disznók, baromfik -, a házi kiskert veteményesei hajnaltól késő estig dolgos kezeket igényeltek. Ennyifelé figyelni, ténykedni nem kis feladat és felelősség volt. Mindezekhez jött ráadásnak ő, az óvodáskorú unoka, s volt még egy szeretett-teher: az öregmama. 

Öregmamát senki nem szólította másként. Sem dédmamának, sem a nevén. Talán ezért sem emlékszik ő sem öregmama keresztnevére.

Annál élénkebben él benne sovány kis alakja. Fekete fejkendős, ráncos arcát viszont az idő alakította át elméjében. Elsatírozta. Ha le kellene rajzolnia, vagy fényképen felismernie biztos nem sikerülne. 

De a mellőzöttség, a haszontalanság érzéséből fakadó szomorúsága, amit már gyermeki ésszel is megértett, és megérzett, az mély nyomot hagyott a lelkében. 

Öregmama már nem tudott a ház körül tevékenykedni. Lehetett tán nyolcvan éves is. Megtörte a munka, az idő, a gondok, s a felhőtlen boldogság és szeretet valahol ott maradt azokban az időkben, amikor még ő serénykedett a ház, a család, a gyerekek körül. Az idő kispadra szorította, s hallgatásba temette. Már nem volt kivel megosztani gondjait, bajait, emlékeit. A gyermeke és családja sosem látszott ki a munkából. Falusi emberek sorsa. Nem volt erő már arra sem sokszor, hogy a másiktól megkérdezzék: hogy vagy? A napi robot miatt eltávolodott a két generáció egymástól. Arra sem volt energiájuk, hogy figyeljenek rá. Ha néha öregmama szólt rászóltak, lecsendesítették, hogy: hallgasson, nincs erre idő. 

Ő pedig hallgatott. Csak neki, a dédunokának nyílt meg néha. Mesélt a múltról, hogy nem ilyenek voltak régen, csak a sok munka meg, hogy jobb lenne már meghalnia, hogy ne legyen senkinek a terhére.

 Ez utóbbit egyre többször felhozta szóba. Ő meg sírt és könyörgött, hogy ne halj meg öregmama...és haragudott. Mélységesen a nagymamára, akit pedig imádott, hogy miért nem hallgatja meg, miért hurrogja le, és miért nem látja, hogy mennyire elhagyatott, szomorú az ő öregmamája.

Öregmamának így ő volt egyetlen vigasza. Mondogatta is, hogy: kis Etukám - mert hatéves koráig ez volt az anyakönyvezett neve - te szeretsz csak engem. Nem is bánnám, ha már..., hogy ne legyek senki terhére! De Etuka gyakran nem engedte végig mondani, csak megfogta öregmamája ráncos kezét és sírtak mind a ketten.

Amikor egy reggel arra ment ki a tiszta szobába, hogy az asztalon fekete ünneplőben alszik öregmama, ő is meg szeretett volna halni. De nem tudta gyerekként, hogy hogyan, így csak zokogott, és - lehet Isten nem bocsájtja meg neki - de magában az egész világot elátkozta és azt mondogatta, hogy nincs is Isten! Hiszen még mindig nem gyógyította meg az anyukáját, és elvette öregmamát is. Hát Isten bizony, nincs is Isten!

Öregmama emlékére íródott ez a versem:

 Bara Anna : a csend árnyékában

egyedül üldögélt
a fáradt délutáni fényben

este szikkadt kezére
holdsugarak húztak
újabb ráncokat

kendője alatt búzamezők
deres kalászai bújtak
ölében marokszedő-karjai
kiszáradt gallyak

ritkán szólt s ha mondta
‘nemsoká meghalok’
szemébe hiába néztem

nem volt ott sem ma
se holnap
s a tegnapok
ördögszekér hátán
elmenekültek

titkolva fájdalmat
meggörbült időt
csak üldögélt
hallgatag
gyengén
összemenve

és a négy évem mellette
óriásnak tűnt

míg egy éjjel
kinyílt minden ablak
s a tükrökre fekete
terítők kerültek

(2020.04.23.-2020.04.28.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése